I.ének

 

Sápadtam hullik az ezüst Hold sugára

Alfonzina grófnő várának tornyára

Csendes már a falu, az erdő is alszik

Pedig a kastélyban nagy mulatság zajlik.

 

Lenn a várudvarban nagy a sürgés-forgás

Páncélok zörgése, hangos lódobogás,

Lovagok és rablók, mint egy drága kincset,

Úgy adják egymásnak a kapukilincset.

 

Alfonzina grófné, ki egy decens dáma

Szívbéli lovagját minden este várja.

Csak áll a kapuban pirulva, remegve

A nagy izgalomtól hullámzik a keble.

 

Itt vagyon már véle kedvenc kuzinja is

Szintén jeles dáma, neve pedig Mariche.

S, bár tombol a nyár, az égen nincs felhő

Beköszönt az Ősz is, éppen 62.

 

Csak gyűl a fehérnép, se szeri se száma

Megtöltik a kastélyt lovagjukra várva.

S mielőtt az  eget festené hajnalpír

Nagy szárnysuhogással beesik egy  Vámpír.

 

Szegény Hókefécske az egyetlen szolga

Ennyi úri hölgy közt igen sok a dolga

De nem kell félteni; jól felvágták nyelvét,

Az sem zavarja meg, ha valamit elvét.

 

Ím együtt a várnép, jöhet a mulatság

Valaki hiányzik. Ó micsoda gazság!

Télkirálynő eltűnt. Jaj, egy beste szolga

Nem bezárta őkelmét az istállóba?

 

Megnyugtat mindenkit, nincsen semmi baja

Biztos megzavarta a vétkest a pata.

Mert ahogyan passzol hegedű a húrhoz

Úgy illik e végtag nősténykentaurhoz.

 

Fel is zárkózik a szép amazonokhoz

Izgatottan várják, az éjszaka mit hoz?

Jönnek-e lovagok, virággal és bókkal

S vajon bírják-e majd elegendő csókkal?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. ének

 

A vitéz daliák biz’ nem késlekednek

Jönnek szépen sorban, mind a derék rendek.

Legelébb Az Lovag – egyben trubadúr is –

Úgy pengeti lantját, elszakad a húr is.

 

Énekének csupán egy vala hibája

Elnyomja a nótát vértje nyikorgása

Viseltes páncélja, mint egy bádogdoboz

Nem is harsogja túl a művészi koboz..

 

Rögtön utána jő a jó Pocok gazda

Szekerét répával rendesen megrakta

Lova lassan ballag, ismeri az utat

Ő a bakon ülve magában jót mulat.

 

Hókefécske szegény, a cserfes kis cseléd

Bizony őreája vetette a szemét

Hogyha tudná  lelkem Pocok gazda titkát

Nem szeret ő mást, csak nemes kisasszonykát.

 

Van még más titka is, de arról majd máskor

Most a környék hangos  mulatság zajától

Hölgyek örömére a sok derék vitéz

Kastély ablakán át benéz, aztán kinéz.

 

Persze, nem mindegyik lovag oly szerencsés

Némelyikre ráfér némi életmentés

Így esett a dolog  jó Ányos kárára

Úrnőnk személyesen vonszolta a várba.

 

Azután megkésve, de nem elhalasztva

Érkezik egy lovag, furcsa páncél rajta

Ilyet még nem látott Urunk a Teremtő

Csupa házszám-tábla, és mind 82.

 

Nyomában egy valkűr,  lehet hogy előtte

Talán ő volt, aki  Ányost is lelőtte?

Nagy a kavarodás, túl sok az esemény

Házigazdánk lassan beleőrül szegény.

 

Az Lovag éneke csak nem akar múlni

Alfonzina grófnő nem győzik pirulni.

A sok kóbor herceg szanaszét udvarol

Lovagja éneke egyedül neki szól.

 

Éjfél felé aztán ki-ki, meg a párja

Elvonulnak csendben a különszobákba

S, mire a teremben gyertyák csonkig égnek

Az Lovag ajkán is elhallgat az ének.

 

 

 

III. ének

 

Míg a budoárban Ámor nyila arat

Egy fekete alak mássza meg a falat.

Mozgása nesztelen, arcát kendő rejti

Titkos terve hogy, a grófnőt foglyul ejti.

 

Ámde a sötétben elvéti az irányt

Más szobába pottyan ő az ablakon át.

Ez is hálószoba, na de vajon kié?

Nem is lehet másé, csak Mariche kuziné.

 

Míg a kisasszonyka fűzőjét bogozza

Ezzel rablónknak csak izgalmát fokozza.

Bár kecses alakját rejti egy paraván

A kutya nem ugat, megáll a karaván

 

Megáll a tolvaj is célját elfelejti

Ámornak nyila ím őt is rabul ejti.

Előkapja kését, csak nem ölni akar?

De gyilkolás helyett csak egy szívet kapar.

 

Illetve kaparna. Közben megzavarják.

Félbemarad műve, mely az asztal lapját

Ékítené szívvel. Ó, ez mily keserű!

Mire ideje van, az csak egy „J” betű.

 

Nem is sejti még, hogy hevében mit csinált

Tönkretetette grófnénk kedvenc, szép asztalát.

Ha eddig piros volt Alfonzina arca

Most majd lilára vált, szörnyű lesz haragja.

 

Amúgy is dühös, mert valaki az éjjel

Elorozta kedvenc könyvét, melyet kéjjel

Olvasgatott mindig, míg pamlagon hevert

Így lett tehát mérges, nem csupán csak levert.

 

Tán a kertész tette? Nem lehet, hisz nincs is.

Vagy tán a komornyik? Alfonzina hisztis.

Ezért nincs is most csak egyetlen cselédje

A cserfes szobalány, a kis Hókefécske.

 

Ámuldozott nagyon mikor olvasgatta

Nem volt benne bár a rózsametszés titka.

Lapozva e könyvet gyakran nézett nagyot

A dugványozásról sok mindent megtudott.

 

Megkerült a bűnös, a könyv is  helyén már

Újra szende pír ül a Alfonzina arcán

Hókefécske  mérges, bosszúsan  csörömpöl

Bár az emlékektől a szíve dörömböl.

 

Mielőtt Az Lovag a húrokba csapna

Bedöcög szekerén derék Pocok gazda.

Meghozta a répát, éppen idejében

De nem tudja senki, mi jár a fejében.

 

A reggeli pánik szépen lassan elül

A tönkretett asztal  egy mesterhez kerül

Eltűnik a vésés majd szorgos kezétől

De nem tűnik el a szép kuzin szívéből.

 

 

 

 

 

IV. ének.

 

Jad Vasem, a rabló másnap is visszatér

Kastély falai közt mesés kincset remél

Ámde nem ezüstöt, aranyat lel megint

Csak egy könyvet szerez, s a szépséges kuzint

 

Már megint becsapta Vasemet a a szeme

Ismét nem a grófné került kezeibe

Oda a váltságdíj, mérgében hát úgy dönt

Valamit tönkretesz: ezúttal a függönyt.

 

Kuzint azért viszi, melléje a könyvet

Tán a grófné azért elejt egy-két könnyet

Kedvenc mindennapi olvasnivalóért

Biztos nem sajnál majd valamennyi készpénzt.

 

Kuzint illetőn a dolog kétesélyes

Ráér még dönteni, rablónk elébb éhes

Majd később határoz, hosszú az éjszaka

Ha nem jó, legfeljebb elküldheti haza.

 

Ám míg falatozik, a ravasz kis némber

Kötelét elvágja, igaz némi vérrel

Fizet eme tettért, viszont immár szabad.

Gondolja is azt, hogy nyomban hazaszalad.

 

Visszatérő rablónk sajnos rajtakapja

Látván riadalmát, úgy dönt, mégis hagyja

Hadd menjen, hisz nagyon riadt szegény pára

Nagylelkűségében lovat ad alája.

 

Jótette helyében azért jót is elvárt

Csókkal illeté a kuzin kis kacsóját

Ezzel a leánykát nagy zavarba ejti

Tudván, hogy őt immár többé nem felejti.

 

Így ér véget hát a második éjszaka

Kuzinka a lovon poroszkálgat haza.

Várkapuban első, nem is más, kit meglát

Még nem említettük a jó Pocok Gazdát.

 

Ismét itt a répa, nem is sejti senki

Ennyi sárga gyökér hogyan terem neki.

A boldog Mariche meg lányos zavarába’

Beinvitálja őt a kincseskamrába.

 

Kifizeti Pockot, és közben hirtelen

Megáll pillantása két ismerős szemen

Gyorsan számolni kezd, pillanatot sem vár

Egy embernek  kicsit sok lenne két szempár.

 

Nem a derék gazda az, ki pillantását

Legelteti rajta ódon festményen át.

Most a történetben támadt egy kis zavar

Mert e szerelmes(?)pár igen sokat kavar.

 

Nem lehet túl messze kastélytól a Tanya

Tán még sétálva is megtenné egy banya.

Vasem és Mariche is gyakorta megteszik

Egymást hol bezárják, hol meg kiengedik.

 

Hagyjuk is hát őket, nem kerülünk képbe

Költeményemnek meg sohasem lesz vége

S, hogy ne legyen olyan  unalmas, kereplő

Lássuk csak, mit csinál a többi szereplő.

 

 

 

V. ének

 

 

Az Lovag hempereg holt medvének bőrén

Mellette a grófné csaknem egész pőrén

Meleg van, boldogok, nem is gondolják ők

Mit szólnak mindehhez majd az állatvédők.

 

Grófné arca lángol, rózsaszín meg piros

Szempillája rezeg, mi tagadás csinos

Az Lovag dicséri, ontja rá a bókot,

Míg szoknyája alól elhajt néhány pókot.

 

Hát bizony a gróf már sok éve távozott

Azt sem tudja senki él-e még, vagy halott

Tán el is temették, sok lapát föld rajta

De lehet az is, a fehérnépet hajtja.

 

Bánja is ő már a házitűzhely fényét

S azt, hogy ostromolják nejének erényét

Nem Odüsszeusz ő, vára nem Itthaka

Nem fog hazatérni semelyik éjszaka.

 

Engedjük most el a történet fonalát

Itt sokat időztünk, hagyjuk el e szobát

Gombolyítsa tovább egymásért epedve

Az Lovag, a Grófné és a döglött medve.

 

Egy másik helyiségben újabb darab készül

Előadja Házszám-Lovag és a Valkűr

Sokszereplős regény, bonyolult cselekmény,

Sok a párbeszéd is, hangvétele kemény.

 

Álom az álomban, pedig nem is Madách

Horror a javából, nem kell nékik tanács.

Frankenstein s Drakula szégyenében nyüszít

Shelley-né, Bram Stoker rajongókat veszít.

 

Van benne angol lord, van sötét hatalom

Ám a cselekményt kibogozni nem tudom

Van persze lady is meg gonosz varázsló

S van hős vitéz, kinek szép szeme parázsló.

 

 

 

Kár volt az ördögöt a falra festeni

Mert, ím a kastélyban tiszteletét teszi

Dobag a neve most, még télen sem fázik

Kihalt folyosókon lelkekre vadászik.

 

Jad Vasem, a rabló – ó, micsoda csapás –

Éppen most érkezik, ahogy ez már szokás.

Pedig ma csak kicsit leskelődni akart

Bútorokba még egy J-betűt sem vakart.

 

Lecsap rá a Gonosz, egy pillanat műve,

Máris ott van ő a Grófné torkát nyűve

Kezét most idegen hatalom vezeti

Ám egy nagy vázával Mariche fejbe veri.

 

Szerencsét is talált, méghozzá jó nagyot

Szívébe kis híján bugylibicskát kapott.

Éppen ott sündörgött a jó Pocok gazda.

Aki e szerszámot nyomban előkapta.

 

Ámde a kis kuzin ki őt nem felejté

Topa lábát épp a gazda elé ejté

Folyosó padlóján hős Pocok elterült

Így esett, hogy Vasem épp csak megmenekült.

 

Sebesen odébbáll, közeleg a hajnal

Zavart agya tele sok-sok jajjal, bajjal.

Púp van a fején is, sajog ám piszkosul,

S fél, hogy a Sátántól sohasem szabadul.

 

 

 

VI: ének

 

Hű de rémisztő volt az előző éjjel!

Aratott a Gonosz fertelmetes kéjjel.

Alfonzina hattyúnyakát borogatja,

Kinek mondhat hálát? Csak nem Pocok gazda?

 

A derék falusi – lássatok ím csodát –

Egyetlen csapással kastély hősévé vált.

Mától fogva grófnénk még jobban szereti,

Egyenesen puha ágyába fekteti.

 

(Ne búsulj Az Lovag! Nincs itt semmi malőr.

A ti nyoszolyátok nem ez ágy – medvebőr.

Nem szentségteleníté azt Pocok teste.

Visszatérhetsz oda bátran minden este.)

 

Mivel jutalmazza, mi, mi néki való?

Bajban van a grófné, mivel jól látható,

A nagy kerek fejbe nem szorult ám sok ész,

Azért tán valahogy beválik mint kertész.

 

Keressünk hát elegánsabb nevet neki

Előbb Vladislav lesz, később pedig Vladi.

Csak nehogy Vlad legyen, utána meg Tepes,

Ki az éjszakában áldozatot keres!

 

De most világos van, hétágra süt a Nap,

Pocok úr mint kertész a kastélyban marad.

Sok szép virágágyás dicséri majd kezét,

Bár gyakran nézi ő pohárnak fenekét.

 

Ez lenne hát a hű szántóvető titka?

Hogy a hegy levét ő mily boldogan issza?

Vladi kertésznek most mértéke az icce

Mivel ellátja őt bőven grófi pince.

 

Véget ért az új nap, lesz majd ribillió

Betör a kastélyba egy új dimenzió.

Jasem lelke felett – egyelőre szóval –

Vívja örök harcát a Gonosz a Jóval.

 

Visszatért a Sátán, a kacaja maradt

Hátborzongató, de ellenfélre akadt,

Bár a szava csendes, alakja halovány

Felveszi a harcot vele egy tündelány.

 

Dabog nem kockáztat, gyorsan elmenekül,

Jó hogy közben mérges szömörcébe nem ül,

Mellyel bőven tele a kastélynak parkja.

Káromkodik falu apraja és nagyja,

 

Kit a kíváncsiság éjjel a kertbe hoz,

Másnap a legtöbbjük igencsak  vakaróz’*

Őrség helyett bokor látja el a tisztet

Nem fáj a szúrása, viszont nagyon viszket.

 

Senki se gondolja, elakad a szavam.

Az van, hogy végre már utolértem magam.

Várom a folytatást. Ne legyen nagy a baj!

Kicsit izgat engem a sátáni kacaj.

 

 

VII. ének

 

Viszonylag nyugodtan telt el az éjszaka

Bár a grófné elég későn ért csak haza

Az Lovag kiivott három boroskannát

Szegény Alfonzina nem vette ma hasznát.

 

Éjszaka közepén egyszer csak felriadt

Újdonsült kertésze odalenn óbégat

Ültesse-e bé az ágyást büdöskével,

Meg hogy dolga akadt valami tündérrel.

 

A grófné azt hitte, álmodott csak furcsát

Döntött: eztán jobban őrzi pince kulcsát

Bár maga egyetlen korty bort ma nem ivott

Szintén látni vélt egy tündéri alakot.

 

Gondolatai, míg elalvásra várnak

Egyre csak a furcsa vendég körül járnak

Nyújthat-e halandó vigasztalást neki?

Amúgy helyes tündér, csak egy kicsit depi.

 

Felsóhajtott. Hát itt nincs mit bizony tenni,

További nyugalmát nem zavarta semmi.

Váratlan esemény nem okozott gondot

A gonosz Dabog is épp csak bekukkantott.

 

Ezalatt Jad Vasem vágtatott esztelen

Cimborái felé. De miért meztelen?

Úgy tudom a tünde (nem feledjük báját)

Csak szívét vette el, és nem a ruháját.

 

Depressziós tündénk őtet így meglesvén

Ábrándozik csendben pucér Pocok testén.

Ej miket beszélek? Hiszen nem is Pocok!

Hisz, mint tudjuk, ö a vacka felé kocog.

 

Véget ért volna a Mariche-Vasem románc?

Lepattant, mint ócska lavórról a zománc?

Tán a szegény rabló azt vette most zokon,

Kamrába zárta őt a szép grófi rokon?

 

Ettől lelohadt a lelke lángolása,

Kioltotta vágyát, hűvös kamra rácsa?

Tán a haramia feledve szerelmét

Szívét visszavette, s itt hagyta Dömöckét.

 

Dömöcke a neve, aranyos de buta

Még nem szóltunk róla, ő egy kicsi kutya

Nemes szülők  fia, bátor ebek bátra

De még szoktatni kell szobatisztaságra.

 

Sétára nem alkalmas ma az éjszaka

Pisiltetni marad a szoba ablaka.

Így könnyített magán Dömöc’ nagy sugárba’

Jó, hogy szegény kertészt nyakon nem találta.

 

Elég legyen most már, túl sok az izgalom

Melyből kijutott a mai napra nagyon.

És, bár gonosz Dabog, sötét lelke fortyog

Kastély jámbor népe, már békésen hortyog.

 

 

VIII. ének.

 

Megjött Miss Drakula a kastélyt belakni

Tán hosszabb ideig akar most maradni

Blendameddel mossa veszélyes fegyverét

Közben ráncba szedi a nyafogó tündét.

 

Valamelyik zugból előmászik Ányos

Elég rosszul néz ki, s nem azért mert álmos.

Sebe nem gyógyult be , sőt még tovább gennyed

Gyógyítani azt csak a vámpírnak enged.

 

Ámde kár volt hinnie a szóbeszédnek

Vámpír harapása, néki súlyos méreg

Megy a faluba, hogy ott tovább kutasson

Vámpirdialízis helyett javasasszony.

 

Dabog meg felébredt. Ni az ördögfattya!

Költöi vénáit e nyüzsgés izgatja

Most már ő is versel, dalba önt sok rosszat

Pokoli rímei sajnos egyre jobbak

 

Tünde és a Vámpír nagy egyetértésebn

Tervet szövögetnek éjszakára szépen

Ki az ki megint csak az útjukba kerül,

És mint rendesen, most is halálra rémül?

 

Pocok gazda magát tudja csak okolni

Mért kell neki minden éjszaka locsolni?

Szörnyű izgalmában már szinte csak dadog,

Pedig  két  szép hölgy volt , s nem az aljas Dabog.

 

Az Lovag a mezőn kóvályog ezalatt.

Tán eltévedt? Nem-nem. Virágokat arat.

Mivel leszedte már az összes büdöskét

Pipaccsal lepné meg piruló kedvesét.

 

S, hová lett a rabló, Jad, a haramia?

Mi őt ma leköti, csak nő meg a pia.

Fejét mind betölti gőze ócska szesznek

Így áldozik Vasem, most a gruppenszexnek.

 

Amit ott művel, a tünde nem láthatja

Szegény azonnyomban világgá szaladna

Lelkét megmentette, de nem úgy a testét

Tivornyázva tölti Jadunk ezt az estét.

 

Pedig fán a szellők, vajon mit himbálnak?

Jaj, hű cimborái mind ott kalimpálnak.

Razziát tartottak ma a kommandósok

Áldozatul esett haramia, jó sok.

 

Közben  új nap fénye virrad a kastélyban

Köszönti a Grófné vendégeit sorban.

Kap jó szót a kertész is, aki ijedős

Előkerül közben egy régi ismerős.

 

Megjött Házszám-lovag, aki valkűr párja

Folytatja meséjét, vége felé járva

Sir a Sir-höz? Hoppá! De azért nem válság,

Belép a kastélyba ezennel a másság?

 

 

 

 

IX. ének.

 

Unatkoz’ a grófné, lovagja elmaradt

Mit csináljon addig? Ásít csak nagyokat.

Kedvenc csavargója míg újra betéved,

Gondolja, bejárja ő is a környéket

 

Bekukkant vidáman ide is, oda is

Érdekli őt minden: emez is meg az is

Betér a faluba friss pletykát hallani

Nehogy elkerülje kis fülét valami.

 

Visszatérve kastélyába vajon mit lát?

Vámpír élesztgeti az ájult tündelányt.

Kissé elege van ebből az egészből

Érzi, idege már szép lassan kikészül.

 

Emlegeti sűrűn a régi időket

Mikor tette néki lovagja a szépet

Olykor már szinte az ájulásig pirult

Mikor a szerelem lángja arcán kigyúlt

 

Most meg itt-e népség, tünde, vámpír, lidérc

Mit vétett a sorsnak? Megáll a józan ész!

Békén enyelegni őt miért nem hagyják?

Hogy enné a fene a sok ördögfattyát!

 

Hanem ez már sok az érzékeny tündének

Eb legyen, ha ide még egyszer betéved.

Lássa el csak más a gonosz Dabog baját

Néhány szép mondattal kioffolja magát.

 

Nagy a riadalom, hová lett a tünde?

Szegény vámpír! Egyre hullik csak a könnye.

Egyedül maradt most szemben a Gonosszal

Vajon elbír-e így végül a sok rosszal?

 

Begyűjti erőit varázslásra készül

Igéket is mormol, s eredményképp végül

Feltűnik újra a szép Ayslyn alakja

Bár lehet, valami nem stimmel majd rajta.

 

Bizony, zombi lett a káprázatos leány

Akit a normális halandó csak lehány

Eltűnt fénye is, a hársfaillat oda…

Csak a kertész emlékében maradt nyoma.

 

Pocokot ez illat de furcsán serkenti

Lepkékről, méhekről kezd el álmodozni.

Sőt, álmában lovag, fényes bál vendége

Odavannak mind a  pillangók is érte.

 

Álmát megzavarják, felébred, nem horkol

Zavarában a butykosból nagyot kortyol.

Az Lovag érkezett rózsákat aratni

Ej, hogy nem tudott még fenekén maradni!

 

Egyébként is: Pocok szerint csúnya dolog

Letépni a rózsát. Magában csak dohog.

Mennyit kellett e sok virágért dolgozni!

Cserébe’ nem hagyják kicsit álmodozni.?

 

 

X. ének

 

 

Bedöcög Az Lovag – hadjáratban fáradt

Azért a rózsákból letör előbb párat

Jut a vázába is, de ő azt reméli

Legszebbet majd grófné szép hajába tűzi.

 

Hah! De mi történt itt? Ó micsoda ármány!

Dúsan hulló fürtök Alfonzina vállán

De csak az egyiken … lovagunk csak hápog

Új divat lenne ez? Vagy valami átok?

 

Jobboldalt rendben van, tetszik neki emez

De a másikon csak pár tüske meredez

Hiányzik a hajtincs melyet orvul mart el

A hálátlan Ányos, s nem egy fodrászkartell.

 

Talán kopasz szegény? Paróka kell neki?

Vágyait kiélni? Fétisként szereti?

Vagy hölgyének viszi, kinek szörnyű titka,

Bár a faja szőke, borzalmasan ritka?

 

Akárhogy is történt tenni kell valamit

Az a kupac vacak arany már nem segít.

Még hozzányúlni sincs senkinek se kedve

Mivel össze-vissza vannak ők köpködve.

 

Biz nem segít itten már csak a varázslás

Mihez a vámpírlány ért csak és senki más

Addig is, míg megjön jó lesz felkészülni

Loreley-i hajból punk-sörényt fésülni.

 

 

Az Lovag megdöbben. Nője bájos arca

Mily fura keretben! De nem jön zavarba,

Kardját előkapja, és csak egy nyisszantás

Máris szimmetrikus a fura hajvágás.

 

Amíg Alfonzina haját rendezgeti

Csendesen bekopog ajtaján valaki

Dömöcke és Gazdi beugrottak szólni

Elmennek ketten a rablót megkukkolni.

 

Azt nem lehet tudni, mit szól majd a tünde

Mert ő a kastélyból totál el van tűnve

Bár jó szándék vezette -  a Vámpír vére

Likvidálta őt a kertész örömére.

 

Mindhiába lesnek Mariche-ék eközbe’

Mert a haramia nincs ám levetkőzve

Sőt, mi több, alakját borítja most páncél

Sisakforgóját meg lengeti a hátszél

 

Így lovagol jó Jad kastélynak ellene

Vele van egy másik. Ismernünk kellene?

Veres a szakálla, azt mondja a fáma

Szép szín ez szakállnak, s lehet hogy csak máma.

 

Tegnap rózsaszín volt, előtte meg lila

Tán a hajfestékben volt valami hiba.

Pedig manapság már minden dalnok zengi:

Használjon L’Oreal-t, mert Ön megérdemli.

 

 

XI. ének

 

Masíroz a bősz had, Vasem szeme rajta

Közben az ölében szeretőit tartja.

Sereg mellett cigánykaraván fon láncot

Néhány gádzsi eljárja a  rókatáncot.

 

Mariche ájuldozik: ó  a szemérmetlen

Hogy ilyet tud tenni nem lehet véletlen

Én mondom, az ördög tartja őt megszállva

Fabatkát sem ért a tünde hülye bája.

 

Hanem a Grófné is izgulhat eleget

Vasem lenget egy hitbizomány levelet.

Tartalma szerint őt illeti a birtok

Helyette majd kaphat a nyakába szurkot.

 

De az még odébb van, most megjött Az Lovag

Ajándékot hozott, szépet, nagyot, sokat

Fürdőruhát mutat, s kéri hogy majd abba’

Merüljön a Grófné teste este habba.

 

Grófné meg hogy ajándékát viszonozza

Rózsaszín albumát egyből előhozza

Teli sok-sok képpel, mindegyiken ő áll

Többet ér ez album minden altatónál.

 

Alfi áll a tónál, fiatal és bohó

Néha vízben úszkál, máskor borítja hó

Leheverednek az elnyűtt medvebőrre

És a fáradt lovag, alszik egykettőre.

 

De nem csak ő alszik. Gonoszság és jóság,

Pár napja Őket is elnyomta  buzgóság.

Alszik a kertész is, álmában nem csenget

Nem villamos ő, csak zöldség közt vág rendet.

 

Régen volt, hogy Dabog orrát idedugta

Pedig azelőtt  ő jött szinte naponta

Mostan meghúzódik csúf, sötét vackában

Lehet hogy még be is rúgott bánatában

 

Ezalatt eldugott szobában  pihenve

Ayslyn tünde fekszik éppen csak pihegve.

Fába szorult lelke. Története hosszú.

De azért ő ettől , se nem féreg sem szú.

 

Hagyjuk most a kastély népeit pihenni

Dicső dalnokunknak ideje elmenni

Nem kínálták őt itt borral, se kenyérrel

Jó hogy meg nem csapták hátulról tenyérrel

 

Persze ezeket ő nem veheti zokon

Mert nem ismerős ő, még csak nem is rokon

Utódja és boldog őse sincs itt neki

Énekét hát ezennel be is fejezi.

 

Nem is hiányzik már  versszak csak egyetlen

Hallgatnak a múzsák, ó a sors kegyetlen

Megy is és viszi is már származása titkát,

Kedves kastélylakók! Mindenkinek viszlát.

 

 

 

XII.

 

Kicsit korai volt még a búcsú – tudom

Tizenkét énekre terveztem eposzom.

Így hát visszajöttem, énekem folytatni

Közeleg a vége, tessenek olvasni!

 

Magjött a háziúr, aki házi-asszony

(Azaz –úrnő), de nem azért, hogy maradjon

Ide száll, oda száll kioszt néhány csókot

S kegyesen elfogad  pár unalmas bókot.

 

Karibi nap alatt süttette tagjait

Gyakran látogatta a tenger habjait

Szépségnek ottan nem is akadt párja

Még a Tollaskígyó is csak őt csodálta.

 

Így lett a Kígyóné féltékeny reája

Dúlt fúlt mérgében, hogy mily csapodár párja

Repülők s hajók közt igen csak rettegett

Bermuda Háromszög tán így keletkezett.

 

Reszket is miatta levegő  utasa

És hogy félelmét ő nehogy kimutassa

Turista osztályról üzletire átül

Megtalálja ott is Mrs.Quetzalcoatl

 

Hogy elkalandoztam, nem kell zokon venni

Sajnos a kastélyban nem történik semmi.

Lovag a lantjából ladikot fabrikált

És hogy az elsüllyedt, ő maga odébbállt?

 

 

Mariche és Dömöcke vajon merre járhat?

Reméljük szívüket nem emészti bánat.

Tán a vízesésnél lesik a vidéket

Ha a szép rabló majd mégis odatéved.

 

S, mi ütött vajon a bősz haramiába?

Hová lett ijesztő haragjának árja?

Mi az mi a harctól így elvette kedvét

Hogy gladiátorból lett unalmas ügyvéd?

 

Halálfejes, sötét lobogója helyett

Csak holmi megsárgult iratokat lenget.

És amin a Grófné leginkább elámul

Nem is magyarul szól, többnyire deákul.

 

Egyedül a kertész, az ki hűn magához

Lemegy a patakhoz, hogy onnét vizet hoz

Mert hogy a várárok kiszáradt rendesen

Szegény békák is mind kimúltak csendesen.

 

Nem csapong a vámpír az ereszt sodorván

Bagoly sem rikoltoz toronyszoba ormán

Ej, ti lusta népek, hát miért nem írtok?

Hogyan élhet itt meg így a szegény írnok?

 

Már csak egy hiányzik innen: a vadrózsa

Mi a kastélyt végül szép lassan befonja

Lesz min vagdalkozni Jónak és Gonosznak

Grimm testvérek meg a sírjukban forognak.

 

 

 

 

 

--------------vége------------